Töltse le a jelentkezési lapot most!
Idén már hatodik alkalommal rendezzük meg Magyarország legnagyobb fotótechnikai szakkiállítását és vásárát a PHOTOEXPO-t. A helyszínt idén is a népszerű Millenáris központ D csarnoka adja, ahol két szinten, közel 1700 m2-en fogadhatjuk a fotózás iránt érdeklődő aktív közönséget. A kiállítói standokon zajló programokat és fotózásokat idén is szakmai előadások és fotózási lehetőségek egészítik ki. A tavaly sikeresen megszólított fiatalok mellett idén ismét is a szélesebb közönség, a nem hobbiként vagy hivatásszerűen fotózók elérését tartjuk a legfontosabb feladatnak. A rendezvény szeptember közepén induló kampánya is nekik szól majd.
A rendezvényen a rendelkezésre álló hely szűkössége miatt fix számú standot tudtunk csak kialakítani. A standokra a foglalást a kitöltött és aláírt megrendelőlapok beérkezésének sorrendjében tudjuk elfogadni. A megrendelőlap beérkezése után díjbekérőt állítunk ki. A standot a díjbekérő kiküldése után 14 napig tudjuk tartani. Ha a díjbekérő összeg nem érkezik meg, akkor a stand felszabadul az iránta érdeklődő többi kiállító számára.
Töltse le a jelentkezési lapot most!
Az alaprajzokat nagyban a jobb oldali képekre kattintva érheti el.